Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egyedi baseballsapkák a műteremből!

Elsősorban a hiphop, de sok egyéb szubkultúrában is, a baseballsapkának kiemelkedő szerepe van. Sildes sapka szinte elmaradhatatlan része az öltözéknek, gyűjtésük,tervezésük köré külön közösségek és iparágak jöttek létre.

 

Ha pedig ezekről beszélünk nem maradhat említés nélkül a New Era márka sem, aminek 59FIFTY névre keresztelt sapkája ma már ugyanolyan kultikus tárgynak számít, mint egy Adidas Superstar vagy Ray-Ban Wayferer napszemüveg. A megszámlálhatatlan színben, mintával és dizájnnal kapható fullcap készítői persze nem csendben ücsörögnek a babérjaikon.

 

Az évente megrendezésre kerülő Introducing egy fiatal tervezőknek szóló pályázat, amin a feladat elég kézenfekvő. Az első rostán átesett jelentkezők kapnak egy ugyanolyan, tiszta fehér sapkát, amiből a lehető legtöbbet kell kihozniuk. A tavalyi mezőnyben 90 fejdísz készült el, amik mind egyedi módon, festővászonként vagy éppen megfaragandó kőtömbként tekintettek az 59FIFTY-re. A nagy sikerre való tekintettel a verseny természetesen idén is folytatódik, a nyertesnek pedig nem kevesebb mint 10.000 Ł üti markát. Emellett a többi tervezővel egyetemben az a megtiszteltetés is éri, hogy sapkáját kiállítják a New Era direkt erre célra fenntartott galériájában.

 

Bár az idei leadási határidőig mg van két nap, itthonról nevezni sajnos nem lehet, ezért külföldi feltörekvő tehetségek munkáival kell beérnünk.

 

 

0 Tovább

Miről szólt a hét zenében?

A Trendiblog körbenézett, hogy 2011 13. hetében mi történt a zenében a neten. Mi volt a menő a Hype Machine-en, mit posztoltak a legtöbben a Twitteren, blogokon. Szubjektív válogatás a több száz trackből: french electro comeback, rosszfiú hiphop, jófiú hiphop, R&B, visszatérő indie rock szuperhősök és néhány idei Sziget és VOLT fellépő.

0 Tovább

trendi

blogavatar

Trendblogunk beszámol az újdonságokról. Legyen szó telekommunikációról, autókról, divatról, utazásról, zenéről vagy filmekről.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek