Elsősorban a hiphop, de sok egyéb szubkultúrában is, a baseballsapkának kiemelkedő szerepe van. Sildes sapka szinte elmaradhatatlan része az öltözéknek, gyűjtésük,tervezésük köré külön közösségek és iparágak jöttek létre.

 

Ha pedig ezekről beszélünk nem maradhat említés nélkül a New Era márka sem, aminek 59FIFTY névre keresztelt sapkája ma már ugyanolyan kultikus tárgynak számít, mint egy Adidas Superstar vagy Ray-Ban Wayferer napszemüveg. A megszámlálhatatlan színben, mintával és dizájnnal kapható fullcap készítői persze nem csendben ücsörögnek a babérjaikon.

 

Az évente megrendezésre kerülő Introducing egy fiatal tervezőknek szóló pályázat, amin a feladat elég kézenfekvő. Az első rostán átesett jelentkezők kapnak egy ugyanolyan, tiszta fehér sapkát, amiből a lehető legtöbbet kell kihozniuk. A tavalyi mezőnyben 90 fejdísz készült el, amik mind egyedi módon, festővászonként vagy éppen megfaragandó kőtömbként tekintettek az 59FIFTY-re. A nagy sikerre való tekintettel a verseny természetesen idén is folytatódik, a nyertesnek pedig nem kevesebb mint 10.000 Ł üti markát. Emellett a többi tervezővel egyetemben az a megtiszteltetés is éri, hogy sapkáját kiállítják a New Era direkt erre célra fenntartott galériájában.

 

Bár az idei leadási határidőig mg van két nap, itthonról nevezni sajnos nem lehet, ezért külföldi feltörekvő tehetségek munkáival kell beérnünk.