Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

AnimGIF reneszánsz iPhone-nal!

Az animált gif-ek (Graphics Interchange Format) először a '90-es évek elejének kezdetleges weboldalain jelentek meg. Kezdetben csak a mára jobb létre szenderült Netscape böngésző támogatta az animált formátumot,de a nagy népszerűségre való tekintettel hamar elterjedt és támogatott lett a használata. Nem létezhetett anno olyan oldal, ahol az e-mailcím mellett ne forgott volna egy animált kis boríték, vagy ahol a fejlécben nem lobogott zászlóként a cég logója.

 

 

Persze a technológia hamar túlhaladta, a .gif-et és jöttek helyette egyszerűbb, praktikusabb megoldások. A programozók szerint.

A felhasználók egy szűk körében azonban sosem, lankadt az animált képek iránti lelkesedés, ma pedig retró-hullám egyik válfajaként ismét fénykorukat élik a a kezdetleges animációk.

Nagyszerűen érzetek rá erre a Gif Shop névre keresztelt alkalmazás programozói is, akik a közel húsz éve túlhaladott technológiát a mai csúcstechnikával ötvözték és egy olyan iPhone alkalmazást létre, amivel bárki könnyedén készíthet animációkat.

 

 

A program használata, ahogy az alábbi segédvideó is mutatja valóban pofonegyszerű: kameránk segítségével folyamatosan fotózva készíthetjük el a képkockákat, amiket az alkalmazás összefűz. Ezután utólag finomítható a sebesség, képek sorrendje, az ismétlések számának beállítása , stb.

 

GIF SHOP - How-To from Daniel Savage on Vimeo.

 

Ha elkészültünk természetesen nem kell arra várnunk, hogy valaki véletlenül belebotoljon legújabb remekművünkbe, az animáció azonnal megosztható a nagyobb közösségi oldalakon, illetve továbbküldhető e-mailben vagy MMS-ben.

És, hogy miért jobb/viccesebb/szórakoztatóbb az animált gif, mint egy videó, arra íme néhány példa:

0 Tovább

Hogyan kell? Válasz mindenre

Nemrég Magyarországon is elindult egy új szolgáltatás, a 'Wikipédia praktikus változatának' mondott Hogyakell.hu. A dolog valóban a fent említett közösségi enciklopédiaóriáshoz hasonlít a legjobban: az oldalon bárki szabadon regisztrálhat és írhat új bejegyzéseket vagy egészíthet ki, módosíthat már fennlévőket. A lényeges különbség, a fiatalosra vett dizájn mellett, hogy itt valóban olyan mindennapi problémákra találunk válaszokat, mint hogyan kell átültetni növényeket; vagy használt autót vásárolni?

A jelenleg 21 kategóriába rendszerezett bejegyzések pontos számáról nincs adat, de ahhoz elég sok van, hogy nem volt kedvünk megszámolni. :) Erről jut eszünkbe, az oldalon azt is megtudhatjátok, hogyan kell írásjelekkel hangulatot kifejezni, egyszerűbben mondva smiley-kat használni.

Az oldal megalkotását egyébként többek közt az angol wikiHow és a Google azon statisztikája inspirálta, miszerint a 'Hogyan kell csókolózni?' kifejezésre havonta 12 ezren keresnek rá. Természetesen a magyarosított oldal készítői sem vállalhatták fel annak rizikóját, hogy a site az erre adott válasz nélkül induljon el, ami így rögtön az egyik legolvasottabb bejegyzés is lett.

Ha kedvet kaptatok, és úgy gondoljátok tudnátok tanácsot adni ebben abban, természetesen nem vagytok magatokra hagyva. A 'Hogyan kell Hogyan kell cikket írni?' remek kiindulópont lehet minden új önjelölt szerkesztőnek.

 

0 Tovább

Jön az új CS!

Aki tudja, netalán csak sejti, hogy mit jelent a cím, az már egészen biztosan most lázba jött. Aki nem, az valószínűleg ezután sem fog: a Valve játékfejlesztő bejelentette a legendássá vált Counter Strike legújabb részét a Global Offensive-et!

 

A 2012 elejére ígért játékot a kor szokásaihoz híven PC-n, MAC-en, Xbox-on és PlayStation-ön is lehet majd online játszani. Az eredetileg 12 éve (!) megjelent CS minden idők egyik legnagyobb számban eladott online számítógépes játéka volt, amely a mai napig is előkelő hellyel rendelkezik a virtuális bajnokságok programjaiban. A CS:GO-ról egyenlőre keveset tudni, de az biztos, hogy nem csak megjelenésében kívánja megújítani a legendás játékot, de új pályákkal, fegyverekkel, és karakterekkel is készül a fejlesztő.

Ha tetszett a cikk kövess minket Facebookon is!

0 Tovább

Megint jönnek a gengszterek!

Az HBO idehaza is nagy sikerrel vetítette saját gyártású sorozatát a Boardwalk Empire-t, avagy szinkronosan a Gengszterekorzót. A 12 részes sorozat már az induláskor a reflektorok kereszttüzébe került részben Martin Scorsese rendezőnek, részben a parádés szereposztásnak hála. A '20-as évek Amerikájában éppen bevezetésre kerülő szesztilalom igencsak meglódítja az Atlantic City városméretű vigalmi negyedét uraló Enoch "Nucky" Thompson (Steve Buscemi) szekerét. A nagy haszon reményében persze az egész országból összegyűlnek a korántsem becsületes meggazdagodásra vágyók. Piti bűnözőktől kezdve, FBI ügynökökön át, bandákat uraló gengsztervezérekig találkozni itt mindenkivel.

 

Az HBO az ősszel induló második évadban sem kívánja lejjebb tenni a lécet, amit a most bemutatott kedvcsináló is bizonyít. Egyenlőre titok, hogy hazánkban mikor kezdik vetíteni Nucky-ék legújabb kalandjait, de a képsorokat látva mi már alig várjuk.

 

0 Tovább

Planking után fejvesztés

A plankingről, vagyis az arccal lefele, merev testtel fekvés 'művészetéről' már korábban beszámoltunk mi is. Az évek óta létező hobbi idén nyáron lett igazi világsiker, többek közt a közösségi oldalaknak és néhány sztár-plankernek köszönhetően. Azóta hódító útjára indult az owling is, ami egy fán gubbasztó baglyot utánzó póz, bár ez koránt sem lett akkora siker.

Talán most megvan a méltó utód, egy új őrület, melynek gyökerei az 1920-as évekig nyúlnak vissza.

Az új hóbort a horsemaning olyan új, hogy még magyar neve se nagyon van, hívjuk csak fejvesztésnek. A Lényeg, hogy az interneten egyre terjednek az olyan képek, amik egy a '20-as években készült trükkfotót reprodukálnak.

Az eredetin egy asztalon háton fekvő, fejét vesztett kislány látható, aki mintha saját levágott fejét tartaná az asztalon. Az elsőre bizarr kép természetesen nem nagy trükk. Különösebb bűvésztudás nélkül is kitalálható, hogyan készült. Most mégis úgy tűnik a a lányok, akik kiléte ismeretlen, valódi sztárokká válhatnak.

Bár a műfaj kétszemélyes, és talán komolyabb tervezést igényel mint egy hétköznapi planking biztosan vagyunk benne, hogy számos hódolója akad majd, és kíváncsian várjuk az első magyar fejvesztett fotókat!

Ha tetszett a cikk kövess minket Facebookon is!

0 Tovább
«
1234

trendi

blogavatar

Trendblogunk beszámol az újdonságokról. Legyen szó telekommunikációról, autókról, divatról, utazásról, zenéről vagy filmekről.

Utolsó kommentek