Május 8-án, vagyis e hét szombaton nagyszabású divatbemutatóra kerül sor a Szépművészeti Múzeumban. A kifutón magyar tervezők kreálmányait láthatja majd a nagyérdemű. A bemutató a 'GOMBOLD ÚJRA! Divat a magyar' című többfordulós pályázat záróeseménye. A projekt célja, hogy felhívja a hazai tervezők figyelmét a tradicionális magyar viseletekben rejlő értékére és arra ösztönözze őket, – és természetesen a divat iránt érdeklődő fogyasztókat – hogy ezeket modern technikák és látásmód segítségével újragondolják, átértelmezzek, és a mai divatot és szükségleteket is kiszolgáló mindennapi viseleteket alkossanak.

 

 

A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el és az első három helyett az elismerés mellett komoly pénzjutalomban is részesül. Ezen felül sor kerül még közönségdíj átadására is. Ez utóbbi alakulásába Ti is beleszólhattok, a bemutató után a rendezvény Facebook oldalán lehet az általatok legjobbnak ítélt kollekcióra szavazni.

Mi már most átnéztük a pályázatra beérkezett terveket, ezek közül kettő keltette fel igazán érdeklődésünket.

Az első a The Béta Version táskatervei. Ezeket „egy darabból alakították ki, varrás helyett a szövéshez hasonló fűzött összeállítási móddal a népi szőttesek motívumkincsét felhasználva.” Ezek a motívumok minket a korai számítógépes kult-játékok mintáira is emlékeztetnek, így szívesen találkoznánk velük valóban hétköznapi viseleteken is.

 

Másik ígéretesnek tűnő Kovács Ágnes saruja, ami modern, digitális technológiával nyomtatott fekete és vörös bőrből készült.