Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Amy Winehouse-szal hirdetik a drogot brazil dílerek

Bár bűnügyi híreket eddig sem volt szokásunk megírni, és a jövőben sem szándékozunk, most egy olyan kábítószeres trendbe botlottunk, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A brazil rendőrség egy Rio De Janeiró-i rajtaütés során több száz zacskó, utcai adagokra porciózott kokaint foglalt le, amiken mind a nemrég elhunyt brit énekesnő portréja szerepelt. A kábítószert a Comando Vermelho, azaz Brazília legnagyobb, drogokkal is foglalkozó bűnszervezete készült a piacra dobni.

 

Bár a helyi hatóságok nem biztosak benne, miért is szerepelt a kábítószerbotrányairól hírhedt énekesnő képe a zacskókon, úgy vélik a helyi bandák így próbálták a fiatalabb fogyasztók számára is vonzóbba tenni a drogot. Elméletük szerint popkultúra iránt érdeklődők szívesebben próbálják ki,

majd kezdik rendszeresen használni kedvenc zenészeik, példaképeik drogjait. Igaz ez akkor is, ha az ő vesztüket épp a fent szerek túlzott fogyasztása okozta.

Mint korábban megírtuk Amy Winehouse július 23-án csatlakozott a 'Club 27'-hez, ami alatt az ilyen idősen elhunyt pop-rock sztárok csoportját szokták érteni.

 

Ha tetszett a cikk kövess minket a Facebookon is!

 

via Man Recordings

0 Tovább

27 Club – Kik is ők?

Amy Winehouse tragikusan korai halála óta a sajtóhírekben egyre gyakrabban emlegetik a 'Club 27-et' vagy a 'huszonhetesek klubját'. Feltűnt számunkra, hogy ritkán derül ki pontosan, hogy miről is van szó ezért utánajártunk a dolognak.

 

Az angolul 27 Club-nak emlegetett 'csoport' azon, művészek gyűjtőneve, akik mind 27 éves korukban haltak meg.

A történet még 1969-ben kezdődött, amikor szűk egy év leforgása alatt elhunyt Brian Jones (a Rolling Stones alapítótagja vízbe fulladt), Jimi Hendrix (alkohol és altatók halálos kombinációja végzett vele), Janis Joplin (heroin túladagolás áldozata lett) és Jim Morrison (a The Doors énekesének halálát hivatalosan szívleállás okozta).

Ők négyen alkotják a Club 27 kemény-magját, akikkel azonban gyakran együtt emlegetik a durván negyed évszázaddal később, életének saját kezével véget vető Kurt Cobain-t. A Nirvana énekes-gitárosáról saját nővére többször azt állította, hogy már gyerekkora óta szeretett volna a huszonhetesek klubjához csatlakozni. Ezt végül egy shotgun segítségével 1994 áprilisában meg is tette.

Amióta a 4+1 neves előadó élete a bűvös 27. évben ért véget a zenerajongók visszamenőleg is számon tartják a hasonlóan rövid életű művészek névsorát. A lista közel 40 főt számlál, akik közt meggyilkolt rappertől kezdve a huszadik század elejének bluesénekesiig számos különböző hátterű tagja van. Szintén 27 évesen halt meg többek közt a new yorki graffiti és street-art kultúra talán legnevesebb úttörője, Jean-Michel Basquiat is, aki a festés mellett zenével is foglalkozott, így felkerülhetett a listára.

A listával és a jelenséggel, még könyv is foglalkozik. A The 27s: The Greatest Myth of Rock & Roll című 2008-ban megjelent iromány időrendben veszi sorra az elhunyt zenészek történetét, és kitér a sokuk halálát behálózó összeesküvés-elméletekre is.

 

Amy Whinehouse, napjaink egyik legtehetségesebb brit énekesnője, a lista sok tagjához hasonlóan hosszú évek óta küzdött alkohol- és drogproblémákkal, halálának oka azonban egyelőre ismeretlen. 2011 július 23 csatlakozott a Club 27-hez. Nyugodjon békében.

Ha tetszett a cikk kövess minket a Facebookon is!

0 Tovább

trendi

blogavatar

Trendblogunk beszámol az újdonságokról. Legyen szó telekommunikációról, autókról, divatról, utazásról, zenéről vagy filmekről.

Utolsó kommentek