Egy nagy sikerű elektronikai eszköz a megjelenéskor hosszú órákig sorban álló emberek mellett a a kiegészítők sokféleségéről ismerhető fel. Természetesen így van ez az Apple táblagépével az iPad-del is. Nem csak maga a kütyü, de a legkülönfélébb kiegészítők is nagy izgalmat keltenek maguk körül, ahogy arról már mi is beszámoltunk.

A hatalmas bizniszből természetesen a számítástechnikai kiegészítők egyik legismertebb óriása, a Logitech sem maradhat ki, így most egy a hírnevéhez méltó billentyűzetet dobott a piacra. A hangsúly hírnevéhez méltón van, hiszen mindenféle bluetooth-os, mini klaviatúrákat már eddig is sokat láttunk.

 

A Fold-Up Keyboard, ahogy a neve is mondja egy középen félbe hajló billentyűzet, amit a gépre csatolva, azzal együtt pillanatok alatt tehetünk el és varázsolhatjuk újra elő. Csukott állapotban a gombok a gép alá csúsznak így azokat maga az iPad védi. Emellett persze a kijelző védelméről sem kell lemondanunk. A Fold-Up Keyboard a leggyakrabban használt Smart Cover-rel együtt is a felcsatolható.

 

Ami pedig a használhatóságot illeti a Logitch szintén nagyot alkotott. Kinyitáskor rögtön bekapcsol, hogy azonnal gépelhessünk, lecsukáskor pedig rögtön energiatakarékos üzemmódra vált. Bár pontos méretek nem állnak rendelkezésünkre a fotók alapján a billentyűzet közel 30 centi széles így a laptopok billentyűleosztásával és méreteivel vetekszik. Mindezek mellett persze az ára is illeszkedik az Apple csúcskategóriás termékeihez. Az amerikai webshopban 130 dollárért rendelhető meg.