Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

AnimGIF reneszánsz iPhone-nal!

Az animált gif-ek (Graphics Interchange Format) először a '90-es évek elejének kezdetleges weboldalain jelentek meg. Kezdetben csak a mára jobb létre szenderült Netscape böngésző támogatta az animált formátumot,de a nagy népszerűségre való tekintettel hamar elterjedt és támogatott lett a használata. Nem létezhetett anno olyan oldal, ahol az e-mailcím mellett ne forgott volna egy animált kis boríték, vagy ahol a fejlécben nem lobogott zászlóként a cég logója.

 

 

Persze a technológia hamar túlhaladta, a .gif-et és jöttek helyette egyszerűbb, praktikusabb megoldások. A programozók szerint.

A felhasználók egy szűk körében azonban sosem, lankadt az animált képek iránti lelkesedés, ma pedig retró-hullám egyik válfajaként ismét fénykorukat élik a a kezdetleges animációk.

Nagyszerűen érzetek rá erre a Gif Shop névre keresztelt alkalmazás programozói is, akik a közel húsz éve túlhaladott technológiát a mai csúcstechnikával ötvözték és egy olyan iPhone alkalmazást létre, amivel bárki könnyedén készíthet animációkat.

 

 

A program használata, ahogy az alábbi segédvideó is mutatja valóban pofonegyszerű: kameránk segítségével folyamatosan fotózva készíthetjük el a képkockákat, amiket az alkalmazás összefűz. Ezután utólag finomítható a sebesség, képek sorrendje, az ismétlések számának beállítása , stb.

 

GIF SHOP - How-To from Daniel Savage on Vimeo.

 

Ha elkészültünk természetesen nem kell arra várnunk, hogy valaki véletlenül belebotoljon legújabb remekművünkbe, az animáció azonnal megosztható a nagyobb közösségi oldalakon, illetve továbbküldhető e-mailben vagy MMS-ben.

És, hogy miért jobb/viccesebb/szórakoztatóbb az animált gif, mint egy videó, arra íme néhány példa:

0 Tovább

Animáció a legkisebbtől a legnagyobbig

A digitális kütyük előretörésével az elmúlt években egyre népszerűbb, és a lelkes amatőrök számára is egyre könnyebbé vált az animációs kisfilmek készítése. A YouTube hemzseg az ötletesebbnél ötletesebb kisfilmektől, amik a Post-Ittől kezdve a Legon keresztül már szinte minden lehetséges eszközt felhasználtak. Természetesen a legprofibb filmek jelentős részét nagy vállaltok készítik termékeik vagy szolgáltatásaik promótálására.

Így tett a Nokia is amikor csúcskategóriás telefonja, az N8 HD kamerájának akart egy kis hírverést. Közel egy éve készítették el a világ legkisebb animációs filmjét, amiben egy borsszemnyi kislány kalandjait követhetjük figyelemmel. A Dot című ksifilm főhőse az alig másfél perces videóban hadakozik megvadult fonalgombolyaggal és repül egy nála sokkal nagyobb valódi még hátán. A Videót közel 3 millión nézték meg de a finn telefonóriásnak ez természetesen nem volt elég.

 

A legkisebb után most elkészítették a világ legnagyobb stop-motion animációs filmjét is. A Glup névre keresztelt, szintén csupán másfél perces videóban ezúttal egy halász homokba rajzolt kalandjai tárulnak elénk. A filmet egy hatalmas homokos strandon vették fel, amire szükség is volt hiszen minden képkocka egy több mint ezer négyzetméteres rajzot örökített meg.

 

Alább megnézhetitek a leg-filmeket, sőt a kíváncsibbaknak a Nokia még egy érdekes werkfilmet is készített, amiben megnézhetitek az alkotás folyamatát.

 

 

Gulp. The world's largest stop-motion animation shot on a Nokia N8. from Nokia HD on Vimeo.

 

Gulp. The making of. from Nokia HD on Vimeo.

 

Ha tetszett a cikk kövess minket a Facebookon is!

1 Tovább

Po, Villám McQueen és Topi visszatérnek

Hollywood szeret biztosra menni. Az elmúlt években az animációs filmek döntő többsége sikert aratott a mozi pénztáraknál, és kevés kivételtől eltekintve már a mozikban nyereséget termeltek. Persze ezen felül a stúdiók örülhettek a DVD eladásokból származó bevételeknek, illetve az egyre fontosabb merchandising (plüssállattól a kedvenc figurával értékesített gyorséttermi menükig) jövedelmeknek. Így nem csoda, hogy az álomgyárban úgy döntöttek: az animációs filmeknél csak egy biztosabb befektetés van, a kasszasiker animációs filmek folytatásai.

Idén nyáron jön a Kung-Fu Panda 2., a Verdák 2 és ősszel a Táncoló Talpak 2.

Kung-Fu Panda 2.

Magyarországon június 2-án mutatják be a Dreamworks sikerének második részét. A sztori nem ígér különösebb meglepetéseket, hiszen Po ezúttal is összeáll kung-fu mesterek egy csoportjával, hogy legyőzzenek egy titokzatos új fegyverrel fenyegető régi ellenséget. Az amerikai változatban természetesen most is igazi sztárok kölcsönzik a hangjukat a figuráknak, így a stáblistán feltűnik Jack Black, Dustin Hoffman, Angelina Jolie, Gary Oldman, Jackie Chan, Seth Rogen, Lucy Liu és a mozikból régóta száműzött Jean-Claude Van Damme is.

Verdák 2.

Július 28-án minden 3 és 7 év közötti kisfiú szíve hangosabban dobban, hiszen visszatér Villám McQueen és csapata. A Pixar 2006-os sikerét annak idején sokat támadták, hogy sztorija Michael J. Fox Doc Hollywood című vígjátékának pofátlan koppintása. Az új részben a verseny már nem csak Amerikában zajlik, hiszen a kedvencek a világ leggyorsabb autóvial veszik fel a küzdelmet változatos helyszíneken. A főhősök Owen Wilson, Larry The Cable Guy, Michael Caine, Joe mantegna és Franco Nero hangján szólalnak meg. Persze mindenkinek Paul Newman fog nagyon hiányozni, akinek Doki szinkronizálása volt az utolsó mozi szerepe.

Táncoló Talpak 2.

3D-ben térnek vissza a Táncoló Talpak november végén. A Fox sikerének folytatását ismét az a George Miller rendezi, akinek filmográfiája igen sokszínű. Az ausztrál rendezőnek köszönhetjük a Mad Max filmeket, Babe a kismalac kalandjait, illetve Az eastwicki boszorkányokat. A második részben Topi boldogásgban él feleségével Gloriával, sőt van egy kisfiúk, aki hasonló problémákkal küzd, mint egykoron édesapja: meg kell találni, hogy miben tehetséges, hogy mi teszi őt boldoggá.


A második részben újra hallható lesz Elijah Wood, Robin Williams, de új hangként feltűnik majd Matt Damon, Brad Pitt és Pink is. Akivel már biztosan nem találkozhatnak a nézők az a Gloriát szinkronizáló Brittany Murphy, aki tragikus körülmények között 2009-ben vesztette életét.

0 Tovább

trendi

blogavatar

Trendblogunk beszámol az újdonságokról. Legyen szó telekommunikációról, autókról, divatról, utazásról, zenéről vagy filmekről.

Utolsó kommentek