Ma már egyetlen nagy sportszer/divatcég sem engedheti meg magának, hogy kizárólag cipőivel, kiegészítőivel legyen jelen a piacon. A hírnévre bizony rá kell szolgálni!

Jól tudják ezt a Pumánál is, ezért a német cég tervezői két különleges bicajjak rukkoltak elő. Hogy minden bringa-őrültnek elnyerjék tetszését két egészen más stílusú bicikliről van szó, amelyek azonban így is szépen kiegészítik egymást. A különleges vázakat a letisztult festés hozza összhangba.

Az első kerékpár egy matt zöld festést kapott, elsőre BMX jellegűnek tűnő, azonban a városi közlekedést megkönnyítendő összecsukhatóra tervezett gép. A vázhoz erősített masszív kormánykosár szinte militaris jelleget kölcsönöz a járgánynak.

 

 

A második bicaj egy sokkal kecsesebb fekete-szürke-fehér színekben tündöklő fixi, amit a brutálisan kiszélesített felső cső különböztet meg egy átlag országúti biciklitől.

 

 

A gépek egyébként egy berlini kiállításra készültek, ahol szerintünk biztosan elérik céljukat: a biciklik láttán senki sem fog tudni csak úgy továbbsétálni a Puma standja előtt.