Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kézi játékkonzolok új generációja

A Sony a napokban jelentette be, hogy új kézi konzolja hamarosan megérkezik a boltokba. A PlayStation Vita joggal pályázik a címben szereplő elismerésre. A korábbi PlayStation Portable verziókat többszörösen felülmúló eszközben rejlő lehetőségeket még csak most kezdik megismerni a játékfejlesztők.

 

A konzol irányításának sokoldalúsága megdöbbentően újszerű. Megmaradtak a PlayStation már-már klasszikus gombjai: az irányjelző nyilak, a geometriai formákból álló négyes és két analóg kar is. Amivel a szerkezet többet tud elődjeinél az a 5 colos multi-touch screen és a konzol hátulján helyet kapott, szintén több érintést együttesen érzékelő hatalmas touchpad.

 

Az elsőre bonyolultnak és túl összetettnek tűnő vezérlésnek megvannak a maga veszélyei. A játékfejlesztők felelősgége, hogy okosan éljenek a hardver adta lehetőségekkel és csak a kellő számú, a játékot valóban élvezetesebbé tevő funkciókat sűrítsék a programokba...

 

 

0 Tovább

Karórába csapott a villám!

 

A kitekintettünk az ablakon, és úgy gondoltuk egy, az időjárásnak megfelelő posztot írunk mára. Igazán vad villámokkal ugyanis nem csak a viharos légkörben, de a divat világában is találkozhattok. Jeremy Scott és a Swatch új közös kreálmánya ez a rikító sárga színben villámló karóra. És ha már a villámlásnál tartunk az extravagáns óra természetesen formájában is megidézi a természeti jelenséget. Cikkcakkokat ír a szíj, a mutatók és még a keresztpánt is!

 

 

A képregény-villámokra emlékeztető óra 70 $-ért lehet a tiétek.

0 Tovább

Planking – Az új őrület?

A planking egy, az elmúlt hetekben nagy nyilvánosságot kapott új játék/'extrém sport'. A világ figyelmét egy ausztrál srác hívta fel a dologra, aki egy hét emeletes ház tetejéről zuhant le fekvés közben. Fura, nem? Lássuk miről is van szó!

 

A planking, avagy vigyázzban fekvés vagy deszkázás egy pár éve indult játék melynek lényege, hogy a részvevők arccal lefele, merev testtartásban fekszenek. Erről segítőik fényképet készítenek, amit útjára bocsátanak az interneten. A cél természetesen minél szokatlanabb, extrémebb helyeken feküdni. A játékot gyakran szokták a gyávák parkour-jének is nevezni, amire a hetedik emeleti korláton fekvő, szerencsétlenül járt ausztrál esete részben rácáfol.

 

Az elsőre különc hülyéskedésnek tűnő foglalatosság hatalmas népszerűségnek örvend. Nemzetközi Facebook oldalán közel 300.000 rajongója van, ráadásul számos országnak, így hazánknak is saját oldala, és blogja is van.

 

Mint látjuk, ez a műfaj is, mint sok másik, rengeteg lehetőséget rejt magában. Szinte biztos, hogy amíg vannak akik így akarják megélni kreativitásukat, vagy egyszerűen csak bolondozni szeretnének, addig a planking sok boldog pillanatot tartogat még a résztvevők és az internetezők számára. Mi legalábbis kíváncsian várjuk a feltörekvő magyar planking-társadalom új eredményeit. :)

0 Tovább

Ideiglenes ajaktetoválás – Menő?

Új sminkdivat bontogatja szárnyait a tengerentúlon. Nem is biztos, hogy a smink a megfelelő kifejezés, hiszen a Violent Lips inkább tetoválást szeretne imitálni, abból is a legvadabbakat. A termék tulajdonképpen egy szájra való ideiglenes tetoválás/matrica, aminek hála (?) ajkunk egy rózsaszín leopárd vagy szivárvány színeiben pompázhat. Arról nem találtunk információt, hogy meddig marad fent, de egy kis babaolaj segítségével eltávolítható. Azért arra még kíváncsiak lennénk, hogy vajon állja-e az evés-ivást, csókot, dohányzást, stb.?

 

A Violent Lips természetesen online megrendelhetőek, a weboldalon egy kis videóban be is mutatják, hogyan kell őket használni.

 

 

Nem tűnik túl egyszerűnek, de hát a szépség, mint tudjuk sok mindent megér. Ti mit gondoltok, divatba jöhetnek idehaza is a Vad Ajkak?

0 Tovább

Wakeboard a városban

Az elmúlt években szerencsére hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a wakeboardozás. Ha valaki még nem ismerné ezt a remek sportot, leginkább a snowboard és a vízisí keresztezéséhez lehet hasonlítani. A lábaink egy széles deszkához vannak rögzítve, egy az előbb említett téli sporthoz hasonló, oldalazó testhelyzetben. A profik természetesen, mint minden más extrém sportban, itt is látvány ugrásokkal és trükkökkel teszik színesebbé a suhanást.

Elsőre talán az egész kissé bonyolultnak tűnhet, de egy kis szorgalommal és gyakorlással bárki elsajátíthatja ezt a sportot is. Ráadásul ehhez nem is kell messzire menni. Az országban számos helyen lehet vontatós kábelpályák segítségével kipróbálni a vízi-deszkázás élményét. Mi most a Budapesthez legközelebbi helyeket mutatjuk be nektek.

 A legközelebbi lehetőség közvetlenül Budapest északi határában, az Omszk Wake Centrumban adódik. Szentendre felé félúton, az Omszki tó víztükrén bárkinek adott a lehetőség. A 800 méter hosszú pálya kanyarjait a kezdők igényeinek megfelelően, nagy ívben alakították ki, ugyanakkor a profiknak sem kell unatkozniuk: több ugrató és slide-korlát is helyett kapott a tóban, hogy a legvadabb trükköket is bemutathassák.

 

A Dunaharaszti Universum Camping területén található pálya sem mondható messzinek. A pálya itt is bő 800 méter hosszan, egyszerre kilenc sportolónak áll rendelkezésére. Az üzemeltetőnél wakeboard és vízisí mellett többféle sportszer is ingyenesen kölcsönözhető.

 

 

Végezetül, ha mindenképp meg akarjátok lovagolni a hullámokat, de nem hagynátok el a város határait, maradt még egy lehetőség, amit az alábbi videóban láthattok. Ez persze csak extrém körülmények közt képzelhető el ;)

0 Tovább

trendi

blogavatar

Trendblogunk beszámol az újdonságokról. Legyen szó telekommunikációról, autókról, divatról, utazásról, zenéről vagy filmekről.

Utolsó kommentek