Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egyedi bringák a Pumától

Ma már egyetlen nagy sportszer/divatcég sem engedheti meg magának, hogy kizárólag cipőivel, kiegészítőivel legyen jelen a piacon. A hírnévre bizony rá kell szolgálni!

Jól tudják ezt a Pumánál is, ezért a német cég tervezői két különleges bicajjak rukkoltak elő. Hogy minden bringa-őrültnek elnyerjék tetszését két egészen más stílusú bicikliről van szó, amelyek azonban így is szépen kiegészítik egymást. A különleges vázakat a letisztult festés hozza összhangba.

Az első kerékpár egy matt zöld festést kapott, elsőre BMX jellegűnek tűnő, azonban a városi közlekedést megkönnyítendő összecsukhatóra tervezett gép. A vázhoz erősített masszív kormánykosár szinte militaris jelleget kölcsönöz a járgánynak.

 

 

A második bicaj egy sokkal kecsesebb fekete-szürke-fehér színekben tündöklő fixi, amit a brutálisan kiszélesített felső cső különböztet meg egy átlag országúti biciklitől.

 

 

A gépek egyébként egy berlini kiállításra készültek, ahol szerintünk biztosan elérik céljukat: a biciklik láttán senki sem fog tudni csak úgy továbbsétálni a Puma standja előtt.

0 Tovább

Sci-fi Porszívó

Már valóságos közhelynek számít, hogy már a háztartási eszközök dizájnja legalább olyan fontos, mint az elsődleges funkció, amit ellátni hivatottak. Így születhetett a Ferrari motorral hajtott hajszárító is, de amit ma mutatunk nektek még ezen is túltesz.

 

Az írók és rendezők sok sci-fiben jelenítik meg a jövő háztartási gépeit, amit gyakran önműködő, multifunkcionális robotként ábrázolnak. Többségük valószínűleg úgy gondolja a porszívózás eddig csak nyűg volt az emberek vállán és szívesen megszabadulnának ettől a kellemetlen házimunkától.

 

A tervező Igor Levinsky azonban most egy egészen új oldaláról közelítette meg a problémát. Futurisztikus, karra szerelhető porszívójával szinte űrhajókapitánynak érezhetjük magunkat. Még a leglustábbak is biztosan csak nehezen tudnának nemet mondani arra, hogy egy gyors takarítás erejéig félig robottá változzanak.

 

A tervező nem is próbálja leplezni a sci-fi iránti szenvedélyét, sőt saját bevallása szerint egy űrjárművekről szóló album ihlette a porszívó tervét.

 

 

0 Tovább

Környezetbarát hadviselés

A gerillakertészkedés egyre elterjedtebb hobbi a világban, sőt hazánkban sem ritka, hogy a növényültetés ilyen forradalmi szemléletével találkozunk. A dolog lényege, hogy környezetükért tenni akaró emberek, bizonyos – többnyire önkormányzati – területeket a tulajdonos megkérdezése nélkül szépítenek meg virágok és egyéb növények elültetésével.

 

Az izgalom kedvéért gyakran az éj leple alatt. Az akciók „áldozatává” legtöbbször elhanyagolt virágágyások, járdaszigetek válnak, de a legelszántabbak gyakran kátyúkba is képesek egy talpalatnyi életet teremteni.

 

A városi harcviselés eme módját választók fegyvertára most egy igazán ötletes eszközzel bővült. A Seedbomb egy termőföldből, természetes tápanyagokból és növényi magvakból gyúrt „gránát” melynek elsődleges célja, hogy bárhol bevethető legyen. Ha a golyókat elszórjuk szinte nincs is mást tennünk mint megöntözni, vagy az esőt várni. Pár csepp éltető víztől a növények rögtön növésnek indulnak, hogy egy kicsit bezöldítsék a betondzsungelt. Így a Seedbomb akár egy ablakpárkányon, vagy útpadka mellet is könnyen bevethető.

 

Ami igazán nagyszerűvé teszi az egészet, hogy az alkotók a forgalmazásra is remek ötlettel álltak elő. Szupermarketek előteréből ismert játék- és gumicukor-automatákat alakítottak át. Ezeken keresztül elvileg bárhol könnyedén hozzájuthatunk muníciónkhoz.

 

 

Persze azokra is gondoltak, akik a harcot nem bíznák a véletlenre. A webshopban egész csomagokat is rendelhetünk, amihez ajándék csúzli jár ajándékba, amivel a Seedbomb egycsapásra közepes hatótávolságú fegyverre változik.

 

0 Tovább

Az eső nem lehet akadály

Bár nem értünk egyet az időjárás magatartásával, és igyekszünk jobb belátásra téríteni, eszköztárunk korlátozott. Ha óhajaink, reményeink és imáink ellenére továbbra sem hajlandó az évszakhoz illően viselkedni, nincs mit tenni, alkalmazkodnunk kell a körülményekhez.

Erre remek eszköz a Backpack Umbrella, ami tulajdonképpen nem sokban különbözik egy közönséges esernyőtől. Ám az a kevés, amiben mégis lehetővé teszi, hogy az ernyőt a hátunkra szereljük, ezáltal kezeink szabadon maradhatnak.

 

 

Ez nem csak a bevásárlószatyrok cipelésekor jön jól de a fesztiválszezon közepén is igen hasznos. Esernyővel a kézben egy koncerten csápolni ugyanis igen veszélyes tevékenység, amit a háti-ernyőnek hála többé nem kell megkockáztatnunk!

Persze ilyenkor sokan nemhogy fesztiválozni nem szeretnek, de még az utcára se szívesen teszik ki a lábukat. Ezt azonban sokan már csak négylábú barátjuk miatt sem engedhetik meg maguknak. A kutyások időjárástól függetlenül tudják, hogy ha menni kell, akkor menni kell...

 

 

Ők biztosan örülnek neki, már erre a problémára is született megoldás: a Dogbrella segítségével szárazon tarthatjuk kedvencünket, amíg ő a tűzcsapot áztatja. Abban ugyan nem vagyunk biztosak, hogy minden kutyus megtűr egy hasonló szerkezetet a hátán, de ha kedvenc parfümünk nem ázott-kutya illatú, akkor talán érdemes megpróbálni.

2 Tovább

Szeressük a Dunát!

Budapest legmeghatározóbb eleme a Duna. Mégis kevés célt szolgál, legtöbbünknek inkább csak útban van, ha átakarunk kelni a két városrész között. Ezen szeretne változtatni a Dunatanösvény nevű kezdeményezés.

 

A fiatal képzőművészek és építészek által útjára indított projekt egy 13 pontból álló tanösvény, amin végighaladva a régi Duna parti szórakozási formáktól kezdve modern képzőművészeti alkotásokon át sok mindennel találkozhatunk.

 

 

A sok érdekes helyszín közül valószínűleg a Stég lesz a legnépszerűbb. Ez egy Belgrád rakparti hajóállomás, amin bárki kénye-kedve szerint elücsöröghet és gyönyörködhet a vízben, a hajókban és a háttérben elterülő Gellérthegy látványában.

 

  Képek innen

0 Tovább

trendi

blogavatar

Trendblogunk beszámol az újdonságokról. Legyen szó telekommunikációról, autókról, divatról, utazásról, zenéről vagy filmekről.

Utolsó kommentek